Ring of Fate #4

1x4

 Elindultam a nagy kertben. A sötétebb részekhez értem, ahol a lampionok fénye már nem ért el olyan jól. Egy nagy tölgyfához vezetett kósza, becsípett utam. Leültem a tövébe, és szagolgattam a pulcsit, hátha eszembe jut, honnan ismerem. Egészen kislánykoromból rémlett ez az illat. Márpedig akkor még nem dohányzott senki körülöttem, csak nagybátyám, aki majdcsak egy évtizede halott.
 A fák susogása megnyugtatta lelkem, a hideg levegő tisztította kótyagos elmém. Fejemet a törzsének döntöttem, felnéztem a már kopaszodó, girbe-gurba ágakra. Lehunytam a szemem és csak a szél hangjára figyeltem.
 Nem tudtam, mit keresek ott. Miért voltam kint? Miért voltam abban a házibuliban? Miért voltam Kaposváron? Miért voltam ilyen messze a szüleimtől? Miért menekültem el otthonról ilyen messze? Mit keresek itt, amit otthon nem találtam meg ennyi idő után sem?
 Talán csak magamat. Magamat és valami mást is. Mikor elsőnek érkeztem ebbe a városba éreztem, ide tartozok, itt kell lennem. Ezért nem érdekelt a főváros, ezért akartam mindenképp ide kerülni egyetemre, ezért akartam munkát szerezni itt. Fel akartam nőni. Hát, ez sikerült. Van végzettségem, van munkám, van hol laknom, van pénzem, amiből megélek. De nem igazán tudtam, miért voltam itt. Az élet olyan, mint egy hatalmas folyó, amibe belelöktek, pedig még csak meg se kérdezték, tudok-e úszni. A víz volt az idő, a kavicsok és a hordalék meg az összes ember, akivel valaha találkoztam. Néha voltak halak is, olyanok, mint én, akik kitartottak mellettem egy ideig az árral szemben, de előbb utóbb, így vagy úgy magamra maradtam.
 A gondot abból vezettem le, hogy magam se tudom, ki vagyok. Egy kalandvágyó, aki csak látni akarta világot, vagy aki ott hagyott csapot-papot, hogy messzire fusson a múltja elől? Keresni akart egy helyet, ahol beilleszkedhet? Vagy talán csak menedéket keresett, ahol dédelgethette álmait? Nem tudtam. Talán mindegyik. Mégis hogy lehet egy ember ilyen összetett? Annyi minden mozgatott, annyi minden voltam, sokszor az egyik tulajdonságom teljesen ellentéte volt a másiknak, mégse tudtam, ki voltam pontosan. Gyáva, szégyellős vagy bátor, kalandvágyó?
 Akkor éjjel csak reménykedtem abban, hogy valamikor az élet sodrásában változik valami. Valami fontos. Talán csak egy kis valami. Egy pici csali, ami kitérít az utamról. Mert valami várt rám, csak fel se tudtam fogni micsoda. Nem voltam hozzá elég érett. Pedig annyi minden előidézte azt a feladatot.
 Mikor kinyitottam a szemem, nem történt semmi. A szél hangja elhomályosult fejemben, a zene üteme innen halkan pulzált, a zajos emberek pedig messze voltak. Csak a suttogó tölgyfa volt ott, meg én. Elmosolyodtam.
- Valószínűleg egy élet is kevés ahhoz, hogy megtaláljam azt, amiért világra jöttem. –suttogtam magamban megrázva a fejem. A szél arcomba fújt, mintha rám reagált volna, de ezen is csak pesszimistán mosolyogtam. Úgy döntöttem, ideje hazamenni.
 Amikor megpróbáltam támaszt találni a földön, hogy felálljak, megnyomta a kezem valami kicsi és forró. A hideg avarban nem volt sok forró dolog, azt hittem, valami élőt nyomtam szét, vagy valami rosszul elnyomott csikkbe tenyereltem, hát hirtelen vissza huppantam a tölgyfa ölébe. Elkotortam a lehullott, elhalt leveleket az álmos fűszálak közül. A fűben a sok makk között meglepetésemre nem egy hanyag dohányos terméke várt. Egy gyűrű volt az. Az arany karika díszesen fogott körbe egy nagyobb vörös követ. Nagy gyűrű volt, értékesnek tűnt. A fény felé tartottam, hogy jobban megnézhessem, hátha van valami, amivel rátalálhatnánk a gazdájára. Még meleg volt, talán nem régen hagyhatta el. Nem volt rajta semmi nyomra vezető, csak egy gyönyörű, már-már barokkos kusza minta. Felpróbáltam az ujjamra. Kicsi kezem miatt mindegyik ujjamra óriási volt. Ettől függetlenül megtetszett, de mégse hagyott a lelkiismeretem. Hezitáltam mit is kezdjek ezzel az ékszerrel. Végül felakasztottam a fekete gyöngysorra, amit Szasza akasztott a nyakamba. Egészen illet medálként hozzám. Úgy gondoltam, ha most a bulin hagyom, elviszi olyan, aki nem hozná vissza a tulajdonosnak. Így elvittem én onnan, hogy majd másnap józanul visszahozzam az ünnepeltnek, hátha ismeri a gyűrű tulajdonosát.
 Néztem a meleg fogású karikát, majd bedugtam szőke srác pulcsijába. Felkeltem a földről és visszaindultam a buliba. A ház ugyanolyan hangos és élettel teli volt, mint mikor elhagytam. Bent a dülledt teremben lassú zene szólt. Szememmel megkeresve barátnőm láttam, hogy épp nyálat cserélt a táncpartnerével szóval nem zavartam meg csak szépen készülődni kezdtem. A szőke srác pulcsiját levéve elindultam a ruhás szobához. Bedobtam a pulcsit a kupacba, és keresni kezdtem a kabátom. Azt megtalálva és felvéve tartottam a kijárat felé.
 Az ajtóból visszanéztem, minden olyan kaotikusnak és tűzforrónak tűnt. A sálamat a nyakamba tekerve kimentem a bejárati ajtón és hazaindultam. A hűvös levegő kellemesen kitisztította a fejemet, és bár elsőre kicsit eltévedtem, végül rátaláltam az ismerős utakra. Azon gondolkoztam, talán ez a gyűrű, valamilyen jel lehetett, amit a tölgyfa alatt kívántam. Egy csali, vagy valami. Persze lehetett volna ez ostobaság is, hiszen másnap visszavittem volna és már el is felejtettem volna.
Valahogy mégis más történet alakult ki belőle.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések