Ring of Fate #3

1x3


Nem tartott sokáig, hamar egyedül találtam magam már a második sörömet iszogatva egy természetről készült festményekkel kiaggatott bordó falnak dőlve. Nekem tényleg nem kell sok, hogy az alkohol hasson rám, már kellemes becsípett hangulatban voltam. Környezetem kezdett úgy viselkedni, mint egy hatalmas sütő. Ingem már régen a derekamra kötve lógott, számomra ismeretlen punk zene szólt épp, aminek a ritmusára billegtem csendes magányomba. Szasza kábé tíz perce eltűnt egy sráccal, aki felkérte őt táncolni.
 A tömeget néztem. A megannyi őrült táncmozdulatot, nevetést, félreloccsant italt, forró egymáshoz simulást. A gondolataim messze jártak, túl ezen a bulin, túl ezen a városon, ezen a világon. Tejesen elvesztem egy őrült sztorin, aminek épp karaktereit tervezgettem egy író ismerősömnek. Elolvastam a sztoriját, teljes káosz volt, és igazán erős karaktereket kellett teremteni az illusztrálásához.
- Hali! –köszönt valaki. Felriadtam ábrándozásomból. Meglepődve néztem egy mellettem álló világos hajú srácra. Engem nézett, szeme ittasan bámult arcomba, amitől egy kicsit megrettentem. –Nagyon elmerültél.
- Van ez így. –rántottam meg a vállam.
- Unatkozol? –kérdezte közelebb húzódva. Erre a mozdulatra ösztönösen arrébb léptem egyet.
- Csak merengek. –válaszoltam röviden.
- Jössz ki? –kérdezte a háta mögé mutatva, ahol a terasz üvegajtaja volt.
- Ja, miért ne? –rántottam meg újra vállam. Úgyhogy kimentünk a hideg éjszakába.
 Lassan éjfélhez kanyarodhatott az óramutató, a csípős teliholdas éjjeli szél beleborzolt rakoncátlan hajtincseimbe, amik nem igazodtak megfelelően a kontyomba.
- Egyébként Thomas vagyok. –kutatott zsebében az említett fiú.
- De amúgy Tamás vagy, gondolom. –álltam meg az eresz alatt kicsit távolabb a bejárattól. Kint kevesen voltak, csak néhányan cigiztek beszélgetve.
- Gyere csak, annyira szimpatikus az a fa, ott akarok cigizni. –vette figyelmen kívül feltevésem. A hideg gyorsan libabőrt hívott mezítelen karjaimra, úgyhogy menet közben lecsavartam derekamról kockás ingem.
- Ha annyira tetszik az a fa, ne rontsd el a levegőt alatta! –totyogtam hosszú léptei után sűrű párafelhőt fújva.
- Csak egy szál cigi, nem sok. –vetette oda válla fölött.
- Az a fa már elég sok évet élt, gondolod azt az egy szálat szívták el alatta? –kérdeztem az utolérhetetlen, fura ittastól.
- Mi a neved? –kérdezte ismét figyelmen kívül hagyva szavaimat.
- Az nem lényeg, gondolom, nem fogsz rá emlékezni. –siettem utána. Már majdnem futottam utána, de akkor megállt egy terebélyes fenyőfa alatt. A gyantaillat egyből megcsapott a hideg, tiszta levegőben.
- Mi a neved? –kérdezte felém fordulva, komolyan, szájából kivéve cigijét.
- Robin. –válaszoltam a becenevemen, hiszen ő is így mutatkozott be.
- Robin?
- Amúgy Anna. –helyesbítettem fura nézésére.
- Örülök, hogy megismerhettelek. –bólintott, majd a fa ragadós törzsének dőlt és rágyújtott.
 Fél lábát a fának támasztotta, kapucnis fekete pulcsijának ujját feltűrte könyökéig. Erős alkata volt, hófehér alkarja világított a lampionok sárga fényében. Sűrű füstfelhőt fújt ki, sötét szemeivel engem fürkészett. Figyelte mozdulataimat, pedig csak mellé álltam a fához nyomva hátam. Összehúztam magamon az inget, mert még mindig fáztam.
- Odaadom a pulcsim. –ajánlotta fel, de én nem akartam elfogadni. Ő viszont ezt nem kérdezte, hanem kijelentette, szóval belebújtam a dohányos férfi illatú pulcsiba. Régi, nagyon-nagyon régi emlékeket sodort elő ez az illat. És csak szívta mellettem a cigit, nem is értettem, miért hívott engem ki. Vajon mi járhat egy részeg fiú eszében? Zsarolás? Szex? Más durvaságok? Nem tudtam elképzelni sem. –Dohányzol? –kérdezte hirtelen.
- Nem. –mondtam.
- Akkor miért jöttél ki?
- Hogy ne legyek bent. –válaszoltam félrenézve. A pulcsin járt az eszem. Nem tudtam honnan ismerős ennyire ez az illat. Lehet apukám dohánytól átitatott ruhájára emlékeztetett, vagy netán egyik múltbéli pojácára, akitől eltűrtem, hogy mellettem cigizzen?
- Kipróbálod? –kérdezte odatartva a cigijét.
- Már próbáltam. Nem szeretem. –mondtam egyik lábamat átrakva a másik oldalra. Játszani kezdtem becsípett egyensúlyérzékemmel.
- Kérsz?
- Ha ennyire kínálod, miért ne? –válaszoltam kisebb meggondolás után. Az alkohol belőlem is kívánja a dohányfüstöt. A vastag, hosszú ujjú pulcsiját kicsit felhúzva karomra elfogadtam a szál cigit, majd ő az öreg öngyújtójával tüzet csiholt és rágyújtottam. Régen volt az utolsó szálam, talán egy-két éve. Tüdőmet szabályosan égette, pedig nem volt erős dohány.
- Azt mondtad, próbáltad. –figyelt fel kínzó köhögésemre.
- Persze. –mosolyogtam szenvedve. –Évekkel ezelőtt volt az utolsó szál, amit utoljára elszívtam. –nevettem a könnyeimet letörölve.
- Most miért fogadtad el?- kérdezte jogosan. Elgondolkodtam a kérdésen.
- Lazulni jöttem. –állapítottam meg. Ő ezt elfogadta, és együtt fújtunk vastag füstöt a sötét ég felé. Felettünk a tűlevelek közt pajkosan játszott a hideg szellő, ami ebben a pulcsiban már nem is volt olyan hideg. Nem értettem ezt a fiút.
- Miért engem hívtál ki? –kérdeztem őszinte választ várva.
- Magányosnak tűntél. –válaszolt, de valószínűleg csak fel akart csípni.
- Pedig nem vagyok az. –mondtam ujjaimmal játszva a fehér csikken.
- Aki egy buliban falnak dőlve, iszogatva táncol egymagában a tömegre meredve üveges szemekkel, azzal nem foglalkoznak a bulin eleget, szóval feltehetőleg magányos. –szívott mélyet cigijéből.
 Ránéztem erre az egészen értelmes válaszadóra. Arca hasonlított egy rókáéra. Kiugró éles járomcsontja volt, hosszú orra, hegyes álla és ravasz tekintete. Szemei pedig sötétek, mint az éjszaka. Volt egy anyajegy a szeme alatt, ami ékszerként tűnt fel a bizonytalan fényben.
- Nem vagyok magányos. –mondtam határozottan.
- Néha a magányt észre se veszi az embert, mert kényelmesebb egyedül lenni, mint másokkal. –dörmögött egészen érdekes hangján. Éreztem, hogy mély basszusa van a hangjának, mégis magas tónusa volt.
- Miért figyeltél fel rám? –kérdeztem. –A magányos kiszúrja a másikat, vagy hogyan működik ez? –fújtam ki a füstöt, fejemet hátradöntve.
- Csak láttalak. –válaszolt tömören rám nézve. –Feljössz? –kérdezte ívelt szemöldökét felhúzva.
- Hova?
- Hm… az emeletre. Van pár üres szoba talán. –szívott egy utolsót cigijéből. Én értetlen néztem rá.
 Belenézett a szemeimbe. Tisztának tűnt a tekintete, pedig az előbb még alkohol ittas volt. A füstöt lassan és hosszan fújta ki vékony, kicsit kiszáradt ajkai közül egyenesen az arcomba. Elfordítottam az arcom, hogy a szememet óvjam.
- Azt hiszem, más magányos lányt keresel. –nevettem el magam. Elnyomtam a földön a még el nem szívott cigimet és indulni készültem. Le akartam venni a pulcsiját, de ő megállított.
- Maradj csak, én voltam nyomulós. –mondta, mintha szégyellné magát. –A pulcsimat tedd le valahova, majd megtalálom. –mondta, majd elhagyta a nagy fenyőfát. Néztem utána. Furán éreztem magam. Nekem kellett volna faképnél hagyni, nem pedig neki.
 Minden esetre jól esett a hűvös levegő, szóval maradtam. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések