Eltelt a június


Üdvölet!

Hát akkor a szokásos havi helyzet; ha esetleg nem érdekel, az se baj, a RoF nemsokára folytatódik.


CoffeTalk!


 Kezdem azzal, hogy szakítottam a Lovaggal. Jó, ez így elég a közepébe vágásnak tűnhet, de tényleg még a hónap kezdete előtt véget vetettem kapcsolatunknak. Az oka... hát... nevetséges, de azt hiszem tényleg tarthatatlan volt az állapot. Elvégre jött a nyár és bizony a távolságot nem bírta volna már a kapcsolatunk. Amúgy is bizonytalan voltam benne már hetekkel a szakítás előtt, az utolsó vitánk nevetségessége pedig döntésre kényszerített. Ő nehezen fogadta a döntésemet, próbált róla lebeszélni, láttam mennyire nem ért velem egyet, de talán majd egyszer megbocsátja nekem.
 Azon a héten... sőt még tegnap előtt is vele volt rémálmom, folyton csak azokat a szomorú szemeket láttam, nem volt túl jó, az biztos. A lelkiismeretem rendesen dolgozott, mint legutóbb is, mikor én szakítottam. Egy idő után nem mertem aludni, késő estig, éjjel háromig sorozatoztam meg olvastam, nem hagytam hogy az agyam rágódjon a dolgokon, eleget rágódott előtte.

 Aztán a dolog enyhült, mert az egyetem okozott nekem elég bajt, hogy ne figyeljek az érzelmeim háborgó tengerére. A vizsgákra készültem, meg a közelgő kiköltözésre. Az itthonlétet végigdolgoztam Sok volt a meló, a dinnyét és a tököt kellett bekapálnunk. Csodás színem lett, fokozatosan öltöztetett a napsütés. Papucs, nadrág, rövidnaci, ing, ami csak kell. A földünkön dolgozva nagyon sok dolgon elgondolkodtam. Visszaléptem kettőt, hogy lássam, mi változott tavaly óta. Azt kell megmondjam, hogy túl sok minden nem.
 Rájöttem, hogy még hosszú az út ahhoz, hogy rá is jöjjek ki vagyok. Mert még mindig nem tudtam. Lehet itt van az orrom előtt, meg hogy tök evidens a létem egyes embereknek, hogy ez meg ez mennyire jellemző rám, de én nem igazán találom magam. Rájöttem, hogy az, hogy ilyen messze kerestem utat nem csak azért volt, hogy anyáéktól függetlenedjek, vagy hogy elkerüljem a múltamba botlást. Ez amúgy sem sikerült, nem rég ugyanis láttam N-t a vonaton. Nem is köszöntünk egymásnak, nem tudom hogy észrevett-e egyáltalán, de nem is számított. Nem akartam vele beszélni. Emlékeztem, mikor egyszer hirtelen megjelent anno, akkor alig tudtam lereagálni őt, és úgy éreztem most se tudnám jobban. Mindenesetre ez is csak egy jel volt arra, hogy az életem egy körforgás és nem tudom kikerülni a múltat. Nem is kell, hiszen nem ezért mentem el. Hanem hogy megtaláljam önmagam. Megtaláljam a stílusom, azt ami engem ezzé az emberré tesz.
 Persze közben sok minden történt. A problémákat úgy tűnt elég jól tudom kezelni, megoldásokat keresek, általában teszek is érte. Talán ezért lettem egy év alatt a csoportunk "e-mailben zaklató" felelőse. Ugyanis, amit az egyetem csinál hát az..... Mondok egy példát, úgyis mesélni akartam róla.

 Június 26.-tól 30.-ig terveztek egy nyári gyakorlatot nekünk. A rajztanárom vezetett volna minket, bejártuk volna a Dunántúli-dombság művészettörténetileg kincsnek számító romait. A tanár beígért egy Balaton látogatást is, meg saját buszt, és a többit.
 Talán négy nappal előtte kiderült, hogy a kollégium csak 29.-e reggel tízig tud minket szállásolni, addig ki kell költözni, így egy nappal rövidebb lett a gyakszink. Az nem is lett volna baj, de a kiköltözésünk már neccesebb volt, mert eddig úgy terveztük itthon, hogy elsején lejönnek autóval a cuccaimért meg értem és hazavisznek délutánra. Hogy ne legyen ennyire egyszerű, a tanár betervezett az utolsó napra egy reggel kilenctől délután négyig tartó kirándulást. A kérdések a következőek voltak:
1: Én, aki az ország másik feléből származik, hogyan fog reggel kilencre kiköltözni a koleszól, és hogy fog menni kirándulni utána? Fizikailag elég embertelen lett volna, ha reggel nyolcra jött volna kis családom kiköltöztetni, aztán megvárták volna míg négykor végzek.
2: Nem lehetett egy napot se hiányozni, mivel 3,5 napos lett így a gyakszink. Szóval ha nem tudom elkap egy megbetegedés, jövőre is menned kell, mert nem kapod meg a jegyedet ebből a csuda tantárgyból. (Ilyen egyébként megtörtént, egyik csoporttársam napszúrást kapott.)
 Szóval ilyen problémákba ütköztünk, én pedig voltam olyan, hogy zaklattam a tanárt, hogy ezt most nem gondolhatja komolyan. És de, komolyan gondolta. Szóval volt a 28.-a szerda, ami egy műtermes nap volt, bent kellett rohadni egész nap és alkotni. Aznap este kellett levinni tonnaszámra a cuccokat a koliból a műterembe, hogy aztán másnap, miután kibalcsiztuk magunkat, meg kirajzoltuk a lelküket a romoknál, négyre visszaérjünk és cuccunkkal együtt eltűnjünk onnan.
 Hát a gyaksziról annyit, hogy ha mást nem is, egy leégett hátat beszereztem magamnak. Ugyanis attól függetlenül, hogy gyönyörű helyekre mentünk, rengeteget rajzoltunk, a nap az kurvára erősen sütött.
 Első nap még buszunk se volt, a helyi tömegközlekedéssel kellett kibuszozni Kaposszentjakabra egy bencés apátsághoz. Csodás volt a sok büdös emberrel szardínia helyzetben együtt izzadni. Eljutottunk a romokig, aztán az első 1 órát napon töltve dolgoztam. A lábamon látszik, hol tartottam a füzetemet, úgy bebarnult.
 Másnap egy gyönyörű búzatábla kellős közepében hagyott pusztatemplomot rajzoltunk vakító napsütésben. A hosszú szoknyám miatt a lábam nem, de a hátam, a vállaim úgy leégtek, hogy aznap nem tudtam hogyan feküdni, hogy tudjak aludni. Meg voltunk Szent László-napon egy templomromban, ahol rengeteg ember volt.
 Szerdán pedig alkotni kellett. Azokból a skiccekből, amiket rajzoltunk, csinálni kellett sorozatokat. Aznap 2 munkát csináltam. Az elsőt háromszor, a másodikat kétszer kezdtem újra, mert a tanár nem engedte, hogy azt csináljam, amit én szeretnék. Én a természet hatását próbáltam előnyben részesíteni a romok közt, ő meg a romok hatását a természetben. Én grafikus technikát is beleakartam szőni, ő meg folyamatosan a festészetre kényszerített. Szóval a fasz ki volt az egésszel. Este negyed kilenckor még munka közben hívott fel nővérem, hogy eldöntöttem-e már hogyan megyek Földvárra motoros talira. (Ó igen, mert a nyáron buli lesz. Nem is egy.) Akkorra már lecipeltem majdnem a összes cuccom, és már újra neki akartam ülni a festménynek. Kábé háromnegyed kilenckor hagytam ott a Kretént meg a lelkesítőit a teremben, addig festettem.
Képtalálat a következőre: „brave gif”
 Amúgy nem értem miért próbál a festészet felé kanyarítani, mikor grafikára fogok járni a jövő tanévben. Nem fér a fejembe, miért nem lehetett azt csinálni, amit én terveztem. Csak annyit akartam, hogy a romokat tűfilccel részleteztem, a másikon meg a természetet részleteztem volna. De nem, én ha képes vagyok jól festeni, akkor fessek és ne érdekeljen milyen részletei vannak annak a romnak, vagy a fáknak!
 Ja... szóval az élet nem könnyű, ez van. Csütörtökön reggel levittük a maradék cuccunkat, kijelentkeztünk a koliból, leadtuk a kulcsokat, és már mentünk is. Leutaztunk valami istenháta mögötti helyre, kábé észre se vettük volna azt az ösvényt, ha a busz nem állt volna meg. Bevonultunk a fák közé egy 9. századi romhoz. Ott elfestegettünk, söröztünk, majd egy jó 200 méterre tőle egy zarándoktemplom romaihoz mentünk. Olyan fáradtak voltunk már, hogy szerintem az utolsó nap már mindenki feladta. A szélben, szemerkélő esőben már én is csak kifeküdtem és nyűglődtem. A Balaton elmaradt, ugyanis időre kellett visszamennünk, hogy haza tudjanak minket pakoltatni. A visszaúton mindenki aludt a buszon, én is megtettem volna, de mire elaludtam volna felriadtam, és többet nem tudtam elálmosodni. A telefonomat egyébként jól otthagytam a bezárt teremben a többi cuccommal, szóval még az se volt nálam, hogy szórakozzak vele. Megérkeztünk, anyám pont akkor hívott, már a városban voltak, keresték, hova is kell jönni. Megjöttek, bepakoltuk tesómmal a cuccokat, elköszöntem majdnem mindenkitől (Klaut kihagytam mert siettünk T_T) És rohantam a könyvtárba, visszavinni a könyveket.
 Zárva volt... Szóóóóval nem tudom, valószínűleg egy kisebb vagyonnal fogok menni a könyvtárba késedelmi díjként, vagy utána nézek, lehet e postázni a könyveket. Mindenesetre futottam egy felesleges kört. Aztán beültem a kocsiba és röpke 7 óra után hazaértünk.
 Amúgy volt egy kis pánik az út során, mert az előttünk lévő teherautónak defektje lett Cegléd környékén. Szerencsére nem történt baleset, de azért... jól megijedtünk.
Aztán éjfél körül felpakoltunk, fürödtünk és aludtunk. A tegnapi napomat takarítással töltöttem. Reggel nyolctól este hétig takarítottam meg pakoltam a cuccaimat befele. Enyhén elegem volt a nap végére mindenből.

Egyébként filmek közül most nem láttam túl sok újat, megnéztem a Dr. Stranget, mert hát... #cumberbitch. És kivégeztem a Once Upon A Time-t. Gyerekek, beleszerelmesedtem Colin O'Donoghue félelmetesen sassy Hook kapitányába. Szóval csak úgy ... nézzétek meg, mert jó sorozat, úgy tudják csűrni csavarni a dolgokat, hogy annál bonyolultabb már nehezen lehetne. Már csak a családfájukat tekintve is. Meg... ott van Hook és... és... luvthehook. Könyvek közül elolvastam Hemingwayt, igazából Alfons Muchából sincs sok hátra, a nyáron bizonyára lesz időm elolvasni, már ha nálam maradt sajnos. Um... kábé ennyi, tényleg nem tudok sokat írni erről a hónapról.
 Volt hideg, volt meleg. Volt jó, volt rossz. Volt megdöbbentő és kínos pillanata, de eltelt. A mai nappal júliusba lépünk. Remélem hamarosan minden renden lesz. Hisz emlékeztek az álmomra, amit július környékén álmodtam? A 12 bogyós álom? Fura volt. 14.-én írtam ezt a bejegyzést és ki tudja, lehet a 12 bogyó 12 hónapot, azaz egy évet jelent. De meglehet 12 évet jelent. Nem tudom, de az a kellemes csillagok közt fekvés valami boldog megnyugvást jelenthetett. Remélem ez nemsokára bekövetkezik.
 Ez nem feltétlenül arra vonatkozik, hogy valakit találjak magam mellé. Most eléggé azon az állásponton vagyok egyébként, hogy nem hiányzik egy olyan kapcsolat, ami szeptemberben megtörne. Renivel beszéltünk erről tegnap:

"Lehet... de csak lehet, hogy hiányzik egy jó illatú hapsi a életemből. Aki nem engedi, hogy szarul érezzem magam emberek közt, aki elérné hogy fel se vetődjön a múltam."

 Persze ezen kívül beszéltünk már mást is. Például, hogy nagyon kéne találkozni a csapattal, csak nem tudjuk mikor. A nyárra sok terv készülget. Fesztiválok, motoros találkozók. Várom egyébként, csak valamiért... olyan fura érzésem van. Mintha készülne valami, olyan... csend van. Csend és üresség. A lelkem sem rojtozódik, csak egy nyugodt, álló víz. Ilyenkor jön elő belőlem a paranoia, és mondom azt, hogy valamikor be fog ütni a mennykő. Ettől független, nem akarom, de furán érzem magam mostanában emiatt. Folyik az élet, kicsit lassan, kicsit unalmasan, újra összegyűlnek az emlékek bennem, találkozok régi emberekkel. És félek, hogy valami történni fog.
Na de ne legyünk pesszimisták, csak nem lesz semmi baj!Képtalálat a következőre: „brave gif”

Ennyi történt dióhéjban júniusban. És már egy félév el is telt, sőt, már az első egyetemi évem is eltelt! Hová tűnt ez az idő? Mindenesetre, én továbbra is keresem magam, még ha húsz éves is leszek jövő hónapban, akkor is.

Umi was here, see you later! ❤️


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések