Ring of Fate #2

Üdvölet!

(Hagy jegyezzem meg, hogy a legjobban ezeket a kis illusztrációkat szeretem csinálni az egészben. Instán megleshetitek a többit is: Umipack Instagram)

1x2



A rút kiskacsás érzésen nem segített sem a forró zuhany, sem a smink. Szasza sugárzó volt, fénylett, ragyogott mellettem, pedig egy egyszerű félvállas, fekete felső volt rajta fehér Yahoo! felirattal, kedvenc fekete magas derekú farmerjával, szegecses övével és az anarchia jelekkel kipingált acélbetétesével. Én most sem vittem túlzásba a dolgokat, nem terveztem mást erre az éjszakára csak néhány sör bedobása és az emberek megfigyelése. Ilyen voltam. A csendes művész, aki inkább csak megfigyeli az embereket, mintsem beszéljen velük vagy táncoljon. Nem is tűntem ki nagyon a tömegből. Vörös kockás hosszú ujjú ingem alá vettem egy mára már mainstream bandalogós felsőt, a többi pedig ugyanaz volt, mint a műhelyben. Élénkvörös rúzzsal kiemeltem vékony ajkamat, majd magas kontyba tűztem narancsos vörös és rózsaszín hajam. Néhány rózsaszín tincset hagytam kilógni belőle. Ezeknek a bizonytalan hatású, mégis stabil kontyoknak mára már mestere lettem, ugyanis akkoriban kifejezetten a munkára alapoztam az életformámat, oda pedig nem illett a sok haj az arcba.
 Miután Szasza is vetett rám egy pillantást, majd megállapította, hogy kell még egy lánc a nyakamba, kölcsönkaptam tőle egy fekete gyöngyös nyakéket. Ezután készülhettünk az indulásra. Gyalog mentünk, mert még a házibuli előtt találkozni akart pár emberrel az egyik parkban. Szépen összegyűltünk, kínáltak minket mindenféle alkohollal, én nem bíztam a nyitott üvegekben, úgyhogy én inkább szolidan elutasítottam. Innentől fogva, ha lett volna esélyem rá, akkor sem én lettem a társaság kedvence. Volt egy lány, akivel tudtunk beszélgetni, mert ismerte a bandát, akinek a logója ott virított a pólómon. Szép sötét göndör haja volt, odáig meg vissza voltam a textúrájától, ő pedig nevetett a furcsaságomon, végül is mindenkinek ez az első reakciója rám. Vele beszélgetve jutottunk el valahogy a város szélére, egy kertes házhoz. Már dübörgött a lábaktól a föld és dübörgött a hangoktól a ház, ami egy nagyon retró hangulatot tűzött ki az estére. A ház nagy volt, a kert tele volt fákkal és lampionokkal. Egészen kedves kis kuckónak tűnt, gondos kerttel és természetélvezettel megtöltve. Rengeteg ember volt, mind csendesebb zugokban nevettek, kabátban, pulcsikba burkolódzva vastag füstfelhőben dohányoztak, ittak vagy vedeltek, kinek mi volt épp kedve szottya. Hátulról grillezés illata terjedt előre, egyes emberek kezében tányért is láttam jó illatú étellel megpakolva.
- Gyere, köszöntsük fel a szülinapost! –fogott kézen Szasza, aki már kipirult a bortól, amivel bőszen kínálgatták. Bevezetett a házba, ahol még több ember volt, az esti hideg elől ugyanis ide jöttek melegedni. Szürke szövetkabátját egy szobába dobta, amiben kabátok hegye állt. Én kicsit körültekintőbben kerestem a cuccaimnak helyet, mert máskor is volt már olyan, hogy valaki elaludt egy ilyen kupacban és bizony a saját kabátkám ott volt a részegen horkoló alak alatt. Siettetve átfurakodtunk a bennragadt párában nyüzsgő tömegen. Terjedelmes alkohol, dohány és parfümillat keveredett a levegőben. A zene hangosan szólt, az alakok pedig ritmusra vonaglottak a vöröses fényben, ami egészen halványan, de pont elég világosan fénylett. A szebb korában talán nappaliként szolgáló szoba kicsit titokzatossá vált tőle.
 Körülbelül akkor jutott eszembe, hogy semmi ajándékot nem hoztam az ünnepeltnek, mikor már átrángattak a tömegen és egy hatalmas srác fekete pólóját rángatta izgatott barátnőm. A szülinapos egy nálam egy másfél fejjel magasabb, hosszú hullámos éjsötét hajú srác volt jól ápolt rövid szakállal. Erős testalkata volt, egyes lányoknak a kifejezett őrző védő álom pasi. Nekem csak egy ijesztően csodálatra méltó anatómiai műalkotásnak tűnt. Ha nem lettem volna ilyen kényelmetlen és udvariatlan helyzetben, még jobban szemügyre vettem volna izomkötegeit, de egyelőre a zsebemben kotorásztam valamiért, de semmi mást nem találtam csak egy zsebkendőt, meg egy darab Negró cukorkát.
- Dave! –ugrott a fiú nyakába Szasza vihogva, mikor az hozzánk fordult. A srác hatalmas mosollyal arcán üdvözölte őt két kövér puszival. Emlékeztetett az egyik meséből egy orosz mikulásra. –Boldog szülinapot! –ölelgette boldogan barátnőm.
- Köszi, szépen Szasza! –nevetett hangosan. Hangja mély volt és erős, mint egy medve.
- Bemutatok neked valakit! –engedte el a hegynyi izmot a kezemet megfogva. –Ő itt Robin.
- Robi?  Bocsi, de elég lánynak tűnsz. –nézett rám mosolyogva.
- ROBIN! –kiáltotta a hangzavarban nevetve.
- Szia, a nevem Dávid, de itt mindenki Dave-nek szólít. –nyújtott kezet.
 Én tizedmásodpercekig jó alaposan szemügyre vettem a kezét, aztán felnéztem világos szemeire. A tekintetében kíváncsiságot láttam és izgatottságot.
- Szia, én amúgy Anna vagyok, csak Robinnak neveznek. –fogtam meg a munkától érdes, hatalmas kezet mosolyogva.
- Hát ez a név meg honnan a pokolból jött neked? –mosolygott kicsit visszahúzódóan folyamatosan a szemembe nézve. Erős kézfogása volt, de gyengéd, bizonyára félt, hogy összetöri apró kezemet, ami elveszett az övében.
- Régi história. –nevettem. –Boldog szülinapot! –azzal kicsit kínosan markába raktam azt az egy darabka Negrót. –ő megnézte mit kapott, elmosolyodott.
- Nem kellett volna! Örülök, hogy itt vagytok! Egyetek, igyatok, jó szórakozást! –mosolygott ránk a medvesrác.
  Szasza még egy ideig beszélgetett vele, majd karon fogott és kimentünk a levegőre, mert „eszeveszettül megkívánta a cigit erre a borra.” Kint kicsit arcon csapott a hideg, de még a szitáló köd is jól esett az után a benti párafelhő után, pedig csak pár percig lehettünk bent.
- Mi volt ez a cukorka? –nevetett miután rágyújtott.
- Későn jutott eszembe, hogy semmit nem hoztam egy szülinapi bulira. –nevettem én is. –Szóval, amit gyorsan találtam, azt adtam. –kortyoltam bele egy időközben hozzám került dobozos sörbe.
- Ugyan, nem vagyunk már kicsik, ilyenkor nem mindig muszáj hozni ajándékot. Pláne nem neked, hiszen nem is ismered! Mi lenne, ha allergiás lenne a mentolra?
- Az azért elég ritka nem?. –mondtam párafelhőt fújva az ég felé. Kezdtem fázni, összehúztam magamon az ingem.
- De előfordulhat. Bár hogy őszinte legyek, szerintem egy erdész, vadőr, természetjáró nem lehet olyan sok dologra allergiás... Gondolom. –bólogatott Szasza. –Szerintem szimpatikus voltál neki.
- Ugyan már, emlékezni se fog rám. –nevettem.
- Fogd már be! Dave nem olyan hapsi, mint a legtöbb fiú ismerősöm. Nagyon szelíd, de közben rettentően nyíltan szereti az embereket. Kicsit megilletődött tőled, láttam rajta. –bökött oldalba könyökével.
- Bolond! –nevettem. –Mindenki megilletődik a furcsaságaim miatt! Egyébként te jó isten micsoda teremtmény! Láttad azt a karizmot? Szerinted ciki lenne, ha elkezdeném rajzolni őt? –ámuldoztam. Barátnőm jól kinevetett, majd beszélni kezdett nekem az emberekről, akiket kint láttunk. Megkínált cigivel, de én nem kértem. Miután elszívta mentünk is vissza, mert már nem élveztük a hűvös levegőt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések