Ring of Fate #1


Üdvölet!

Kicsit más dolgot hoztam. Mostanában megszállt az írhatnék, és már miért is ne írhatnám ide le? Szóval tessék, lássék:

1x1

 Néha az ember elgondolkodik az életén. Ilyenkor kettőt hátralép, megnézi magának az elért céljait, elmosolyodik hibáin, összeszorul a torka a nehéz időszakok emlékein. Két éve még fogalmam se volt arról, mi vár rám. Mondjuk, azt a mai napig nem tudom. Mindegy… 
 Ha nem csal az emlékezetem, minden akkor kezdődött, mikor egy hosszú, kimerítő nap után hazaértem kaposvári kis albérletembe. Azon a napon egy borítón dolgoztam a műhelyben, nyakig csupa festék voltam, nyúzott és leghőbb vágyam volt elmerülni egy kád forró vízben, kicsit kinyújtózni, ellazulni. Őszi hideg este volt leveleket felkavaró erős szélbe burkolódzva. Vastag sálban és már három éve hordott szövetkabátban kerülgettem a tócsákat, kezemet mélyen elrejtve a meleg zsebekben. A halvány lámpafényben mindig attól tartottam előugrik valaki és letámad, bár ilyen azelőtt sosem fordult elő. Egyetlen fegyverem volt, az acélbetétes bakancsom. Ezek a nehéz lábbelik adták meg a hangsúlyt lépteimnek, egyetlen bosszantó hibája volt: Minden apró kavics beleékelődött a talpazatába, ami miatt fogcsikorgató hangot adott ki, mikor léptem.
 Megérkeztem a Füredi út lakótelepére. Emlékszem, mikor elsőnek jártam Kaposváron, megmosolyogtatott, milyen színes is ez a hely. Mármint gondoljunk bele, Pesten nem sok színes, négyszöges, pöttyös vagy leveles panelházat látsz. Itt van és ettől olyan különleges a város. Meg persze sok minden mástól is.

 Fekete farmeromból elővéve kulcscsomómat kinyitottam a panel ajtót, vettem egy nagy levegőt a kellemes esti levegőből és beléptem a lépcsőház jól ismert bűzébe. A kicsi lakásokból kiszivárgó vacsora szag, a nedves talpak lábnyoma a lépcsőkön, az öreg égő, ami pislákolva ad utat a szűk lépcsőfordulókon, az érezhető párafelleg egyszerre csapott meg belépéskor, s ha elég érzékeny az orrod, azt is kiszimatolhattad, hogy Marika néni azzal töltötte nyugdíjas napját, hogy penész gátlószerrel körbefújta otthonát. Megmosolyogtam a lépcsőn lefelé tartó fiút, aki a kutyáját vitte le sétálni, halkan köszöntünk egymásnak, a kutyája rám morgott, de én figyelmen kívül hagyva a postaládámhoz léptem. Kulcscsomómról kiválasztottam a pici ezüst kulcsot, amit a zárba rakva elfordítottam, és meglestem a napi postát. Kaptam egy képeslapot egy régi baráttól, szépen írott betűkkel mesélte legutóbbi utazása kalandjait. Most épp Rómában volt, kicsit irigykedve néztem a hatalmas Colosseumot a képeslapon. Visszazártam a ládát és a többi postával kezemben, a képeslapot olvasva indultam fel a másodikra.

 Az ajtón benyitva kellemes gyertyaillat csapott meg.

- Megjöttem! –mondtam villanyt kapcsolva, ajtót zárva.
- Cső! –kiáltott ki szobájából Szasza. Kabátomat és bakancsomat levetve benéztem hozzá a postával a kezemben.

- Hey! –köszöntem. Szaszával nem sokat szoktunk magyarul beszélni. A nyelvvizsgára készülése óta legtöbb párbeszédünket angolul váltottuk.

- Hey buddy! Jött levelem? –kérdezte laptopjából kibújva. Úgy tűnt most nem akar angolozni. Fekete rövid haja be volt lőve, zöld szemei füstösre pingálva.
- Aha, azt hiszem apudtól jött egy, meg van itt egy bankos leveled is… Mész valahova? –kérdeztem nagyot szipogva. A hidegről melegbe érés miatt az orrom kezdett kiolvadni.
- Igen, és te is jössz! –válaszolta tagadást nem tűrve.
- Jó tudni. –nevettem. –Hova akarsz elcipelni? –léptem be a lila szobába. Falán rengeteg poszter ékeskedett, legtöbbjük filmplakát vagy animációs vázlat volt. Szasza ugyanis animátor volt. 
- Lesz ma egy buli, amire te is hivatalos vagy.
- Ezúttal ismerem is a házigazdát? –ültem le fekete pléddel beborított ágyára. Festékes kezemmel odaadtam a leveleket. –Bocs, ha kicsit murcos lett. –legyintett, majd gyorsan begépelt valamit laptopján.
- Ne aggódj, bemutatlak majd neki. De egyedül nem mehetek, ezt kikötötte. Mivel pasim nincs, neked kell jönnöd. –fekete rúzsával kiemelte telt ajkának ívét, majd a kis tükrében megállapította, hogy klasszul néz ki.

- Lol, nem.
- Miért nem?
- Fáradt vagyok. –és inkább bele sem kezdtem a panaszkodásba. Úgy éreztem magam mellette, mint egy rút kiskacsa, akit megevett egy macska és felöklendezett, mint egy szőrcsomót. Ez esetben tollcsomót.

- Az nem kifogás. Én is egész nap dolgoztam, pont ezért kell kicsit kirúgni a hámból és bulizni egy jót! –villantotta rám tökéletes fogsorát.
- Szaszaaa! –kezdtem nyafogni.
- Gyere már! –nyafogott ő is. Fáradtan félrebillentettem a fejem nagyot sóhajtva. Megdörzsöltem a nyakam, aztán ránéztem a kis tévéjén ülő digitális órára. Negyed tíz volt, borzasztóan kimerült voltam, de nem akartam elrontani a kapcsolatom albitársammal. Olyan személyiségű ember volt ugyanis, hogy még engem is teljesen elfogadott, tudott velem baromkodni és megoszthattam
vele bármit. Igazából gyerekkorom óta nem volt senkivel ilyen kapcsolatom, szerettem volna megtartani ezt.

- Meh… jó. Adj egy fél órát rendbe kapom magam.

- KK. –bokszolt bele vállamba gyengéden.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések